Kövér Emese párkapcsolati tanácsadó munkájáról bővebben itt olvashatsz:

Kisalföld K2 szombati melléklet_Kövér Emese párkapcsolati coach
Kisalföld interjú_Kövér Emese_párkapcsolati coach

Kövér Emese bemutatkozása

Szakmai utam

Személyközpontú párkapcsolati tanácsadó vagyok. A személyközpontú tanácsadó nem tanácsol, hanem kérdez, együttérez és inspirál, hogy feltárd a saját válaszaidat és utadat. Ennek ellenére előfordul, hogy időnként megosztom a saját személyes véleményem, vagy ismertetem a párkapcsolati kutatások jelenlegi ismereteit. 2017-ben kezdtem párkapcsolati tanulmányaimat hajtűkanyarral. A hajtűkanyart azért írom, mert ekkor én már feleség, 2 gyermekes anya voltam, és üzleti, informatikai pályán dolgoztam különböző cégeknél. MSc. diplomámat a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem műszaki menedzserként. 1,5 évet dolgoztam az Egyesült Királyság szociális munkásaként is gerincsérültekről gondoskodva, illetve repültem 1,5 évet a Ryanair légiutaskísérőjeként is. Hosszabb felfedező úton voltam és vagyok még most is, de ez párkapcsolati tanácsadóként és párterapeuta jelöltként inkább már egy belső utazás.

Nem vagyok szakpszichológus, klinikus, sem pszichoterapeuta, hanem párkapcsolati tanácsadó vagyok és párterapeuta jelölt. Nem törekszem pszichoterápiás folyamatokra, mivel hozzám nem betegek jönnek, hanem olyan párok, ahol teljesen hétköznapi elakadások vannak. Ezek az elakadások a hétköznapi, örömökben is gazdag élettől veszik el az energiát. Veszekedések, eltávolodás, megcsalás.....ezeknek a kezelésére nincs szükség orvosi, vagy klinikai beavatkozásra. Azért is írom ezt ekkora nagy magabiztossággal, mert John és Julie Gottman amerika első számú párterapeutái, klinikus pszichológusok, doktorok és kutatók állítják, hogy a hatékony terápiában a terapeuta coach-ként működik. Logikus is, hiszen a párok a terápia után hazamennek és ott már ismét ketten maradnak.

Képzések

  • Rogers-féle személyközpontú tanácsadói képzés.
  • Párterápiás módszertanok közül egy amerikai szemléletet sajátítottam el, a Gottman-féle párterápiás eszköztárat, ami 45 éves, kutatással is igazolt múltra tekint vissza. Az amerikai egyetemek tankönyveiben ez a legfrissebben bejegyzett hivatalos párterápiás szemlélet.
  • Ezt egészítettem ki David H. Olson PREPARE-ENRICH, "készülj rá és gazdagítsd" elemzésével, amit Mihalec Gábortól tanultam. (Olson kutatására építek egy magyar nyelvterületen kutató párkapcsolati elégedettségi felmérést, ami keresi az elég jól működő párkapcsolati összefüggéseket magyar nyelvű párok esetében.)
  • Science of Well-being, A boldogság tudománya képzés a Yale Egyetemen (Coursera kurzus)
  • Idegtudományi kondicionálási és meditációs alapok - Dr. Joe Dispenza fél éves kurzusa
  • Saját életemben gyakorlom a Mindfulness-t, a tudatos jelenlétet.

Science of well-being_Coursera JUVNMWLQGPUS-page-001

Megtiszteltetés, hogy párkapcsolatépítésükben kísérhetem a hozzám forduló párokat.

 

Testi - Lelki - Szellemi egészségemért teszem a tőlem telhető legtöbbet.

Honnan indultam

Munkámat azért kezdtem el, hogy segítsek. Elsősorban magamnak és a gyerekeimnek akartam segíteni, így elkezdtem tanulni. Az én szűkebb családi körömben is megjelent a válás. Nem is egy. Teljesen letaglózott azt látni, hogy gyermekek hogyan válnak agresszív viselkedésűvé, vagy éppen totálisan visszahúzódóvá anya és apa folytonos veszekedései, az érzelmi bizonytalanság hatására. Elkezdtem családokat figyelni és tovább tanulni. Rá akartam jönni, hogy hogyan működik a párválasztás, a párkapcsolat. Tényleg azért válunk el mert nem passzolunk össze, vagy csak nem teszünk elég energiát a párkapcsolatainkba? Van-e olyan helyzet, hogy biztosan jobb elválni? Féltettem a gyerekeket, legfőképpen a sajátjaimat. Féltettem a saját kapcsolatomat is, pedig azt gondolom mi a férjemmel igazán összeillünk. Házasságkötésünket elmélyültebb belső utazás és tudatos döntés előzte meg. Családi biztatással felvértezve elhatároztam hivatalosan is párkapcsolatsegítő leszek.

Célom, hogy hozzájáruljak gyermekeink harmonikusabb jövőjéhez. A gyerekeknek szükségük van egy stabil, biztonságot nyújtó családi légkörre ahhoz, hogy egészségben növekedjenek. Ha nem jól működik a párkapcsolat az sok energiát visz el anyától, apától, a gyerekektől és az egész családtól.

Két gyermek anyukája vagyok, a nevem Emese, azt jelenti ANYA, anyácska.

Mi az erősségem?

Nekem sokat segít az üzleti múltam és a műszaki menedzseri végzettségem. Gyakorlatorientáltan látom a világot. Erősen élem meg az érzelmeimet is mély empátiával anyaként, nőként. Ez a kettősség az én erősségem. Így tudom egyformán megérteni és átérezni a férfi és női nézőpontokat.

A Párkapcsolatsegítő segítői

A Párkapcsolatsegítő csoportos programjai Tevesz - Fejes Zsófia pszichológus, coach közreműködésével valósulnak meg.

Bővebben Zsófiról itt olvashatsz.

A blog szerkesztésében Polyák Luca  segédszerkesztőként segít.

Haldoklik a kapcsolatod?

Nem hobbim az emberek életében "vájkálni". Nincsenek rossz döntések, hibák. Abba az élethelyzetbe, amiben vagy, okkal kerültél. Ha megoldod a helyzeted egy élettapasztalattal válsz gazdagabbá. Ha mégegyszer jön ugyanez a probléma szembe, már rutinnal kezeled.

Több tudnivaló a tanácsadásról...

Képesítéseim

2018-ban Dr. Mészáros Ádám iskolájában a Párkapcsolati Coaching és Mediációs Intézetben néztem meg először azt, hogy mi is az a párkapcsolati coaching.

Ezt követően az amerikai Gottman Intézetnél teljesítettem a Gottman Level 1-es módszertani tréninget, majd a Bringing Baby Home és az Art and Science of Love képzéseket.

Gottman párkapcsolati tanácsadás
Gottman Intézet Bizonyítvány

Örömömet lelem abban, hogy folyamatosan képzem magam. A Gottman Intézetben egy modern szemléletet sajátítottam el. Ez a világ eddigi leghosszabb párkapcsolati vizsgálatán alapszik. Kb. 5000 boldog és boldogtalan párt vizsgált a Gottman Intézet több mint 45 éven keresztül. Rájöttek, hogy a tartósan boldog párok miért elégedettek és milyen jelekből jósolható a válás, ha a pár nem változtat sürgősen a veszekedési forgatókönyvén. John Gottman a Jól működő házasság 7 alapelve c. Best Seller szerzője. Ez a módszertan a kognitív és pozitív pszichológiai irányokhoz tartozik, része a mindfulness és az érzelem fókuszú megközelítés is. Ezt azzal egészítem ki, hogy klienseimmel ránézünk mélyebben a származási családi mintázatokra is, ezzel én behozom a Gottman módszertan mellé a családi rendszerszemléletet.

2019-ben ismerkedtem meg Mihalec Gábor pár- és családterapeuta képzésén a Prepare/Enrich elemzéssel, ami a Gottman féle módszertanhoz hasonlóan szintén tudományos alapokon nyugvó kapcsolatfelmérési eljárás.

Jelenleg egy saját fejlesztésű párkapcsolati állapotfelmérést használok.

2018-ban kezdtem a Személyközpontú Tanácsadó képzést a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesületnél. A személyközpontú szemlélet egy pszichológiai irányzat, amely Carl Rogers (1902-1987) amerikai pszichológus és pszichoterapeuta nevéhez fűződik. Ez a módszer arra épül, hogy minden egyes emberben önmaga megértésének és a pozitív irányú változásnak hatalmas tartalékai rejlenek. Tehát mindenkiben ott szunnyad a lehetőség, hogy azzá váljon, aki a saját egyedi élethelyzetét képes megoldani: önsegítővé. Ebben a folyamatban kísérőként jelenik meg a személyközpontú segítő. A segítő személyes kapcsolat feladata az, hogy az önsegítő erőket mozgósítsa. A személyközpontú segítő kapcsolatnak három fő jellemzője van:

  1. empátiás megértés, vagyis a segítő a kliens világát igyekszik megérteni, úgy, ahogy a kliens azt átéli;
  2. feltétel nélküli elfogadás, azaz a segítő nem valamilyen általa elképzelt ideál felé próbálja vezetni a klienst, hanem elfogadja őt olyannak, amilyen;
  3. önazonosság, azaz a segítő nem egy szerepet vállal fel, hanem egész lényével, személyesen van jelen a kapcsolatban.

Kiképzőim Draskóczy Magda, dr. Bajza Yvonne, Török Iván.

Személyiségem, tapasztalataim részét képezik korábbi tanulmányaim is, amit nagyon sok területről szereztem:

2010-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki menedzser szakán végeztem. Az egyetemen megragadtam minden lehetőséget személyiségem fejlesztésére. BME Management szakkollégistaként az volt a mottónk, hogy amennyit beleteszel, annyit veszel ki belőle.

Részt vettem különféle tréningeken:

  • Önismereti hétvége (Csides Kata)
  • Vezetői készségfejlesztő hétvége (Gordiusz Csoport Mosonyi Judit)
  • Időgazdálkodás hétvége (Németh András, Némó)
  • Erőszakmentes Kommunikáció workshop (Jónai Éva Hava)
  • Silva Mind Control basic 101 (Domján László)
  • Eric Berne: Emberi játszmák - féléves tantárgy Martin Endre oktatásában

A Folyamatos tanulás végigkíséri az életemet.

Voltam közben légiutas kísérő a Ryanairnél, dolgoztam az egészségügyben Angliában és segítettem tolószékbe került, vagy ágyhoz kötött gerincsérültek hétköznapjait. Dolgoztam a műszaki szakmában mobilalkalmazás fejlesztő start up cégnél (Attrecto) és online marketingben saját cégeknél (convertcadfiles.com). Született két gyerekem egy nagyszerű férjtől.

Boldog házasságban élek férjemmel, aki legfőbb támogatóm. Ezért a házasságért igyekszünk minden nap tenni, és folyamatosan tanulunk.

És igen, ha a férjemet kérdezed sokat zsörtölődöm, és rám fér a képzés :)...tipikus asszony vagyok, és vannak nézeteltéréseink is. A konfliktus minden kapcsolat természetes része, hiszen az identitások különbözőségéről szól, és nem önmagunkkal, hanem egy másik emberrel kötünk házasságot, aki ráadásul biológiailag is másként működik.

Őszintén a saját házasságomról

Elviselhetetlenül rossz a párkapcsolatod?

Minden párkapcsolatban vannak problémák. A problémák lehetőségek a fejlődésre. Ha megoldottál pároddal közösen egy problémát, a kapcsolatotokat már teljesebb szinten tudjátok folytatni.

És van egy rossz hírem is. A párkapcsolatokban vannak olyan problémák is, amelyeket nem lehet feloldani, mert a felek eltérő személyiségéből fakadnak. Ezekről elegendő a pároknak beszélni és megtanulni velük együttélni. Ezek a problémák Gottman szerint legmélyebb vágyainkból fakadnak. Ilyenkor a másik vágyára nyitom ki a fülem. Ha más embert választottál volna, ott is lennének az eltérő értékrend miatti megoldhatatlan problémák. Itt az elfogadás segít, amit megkönnyít a pozitív perspektíva, ami gyakorolható.

Több tudnivaló a tanácsadásról...