Tudok bármit is tenni, amivel javítható ez a rettenetes kapcsolat?

Kedves Szakértő!

Lassan egy éve, hogy gyötrődöm, vajon én vagyok-e a kapcsolatomban a rosszabbik fél, nagyon szeretnék egy megerősítést kapni a problémámmal kapcsolatban.

Nagyon szépen éltünk egészen a kislányom születéséig. Igazából ott derült ki, hogy az én páromra, akivel 22 éve élek, nem lehet számítani, gyakorlatilag minden az én nyakamban maradt, háztartás vezetése és a kislányom nevelése. A párom már akkor félrement, mert én a sok teendő mellett nyilván elhanyagoltam és magam is elhagytam, gondolok a kinézetemre, meghíztam és minekután jó szót, csak negatív szavakat kaptam, az önbecsülésem is lesüllyedt, depressziós lettem, ami egy évig tartott, aztán egy katonai pszichológus barátnőm távoli segítségével helyrejöttem. Minekután a kislányommal nem tudtunk lépni, hiszen nem dolgoztam, így a páromra voltam utalva, ő ezt érthetően ki is használta.

Degradált és minősített,

de sajnos nem volt hova mennünk. Három éves korában a lányomnak visszamentem dolgozni, de tekintve a jelenlegi és az akkori munkalehetőségeket egy anyának, nem keresek annyit, hogy egyedül boldoguljak, illetőleg azért az elmúlt években mi sem bizonyítja jobban, hogy én megpróbáltam menteni ezt a kapcsolatot, mint, hogy kitartottam mellette. Tettem ezt úgy, hogy négy évvel ezelőtt a párom belekeveredett egy munkahelyi csalásba és 2.5 évig letöltendő szabadságvesztéssel elítélte a bíróság.

Albérletben maradtam az akkor 10 éves kislányommal, akiben kőkeményen tartottam a lelket, mindenről őszintén beszéltem vele, ezáltal ő nem sérült, én azonban igen, hiszen, amit addig anyagilag ketten oldottunk meg, azt már nekem kellett egyedül, lettem minden segítség nélkül nő és férfi egyaránt, ezek mellett eleinte havonta, majd elintézte, hogy kéthetente járjunk látogatni, gyakorlatilag hét napból hetet dolgoztam (lakástakarítás), plusz kettő ebből hajnalban (jött velem a lányom, utána vittem iskolába) és mentünk töretlenül látogatni, viseltem a fagyban való várakozást, a kisebbséggel való konfrontálódást várakozás közben, odabent pedig végig a lelket tartottam a páromban, azonban magam teljesen a szőnyeg alá söpörtem, nem volt időm arra, sem segítségem rá, hogy lelkileg és testileg akkor összetörjek, ráadásul abban az időszakban mást sem írt és mondott telefonon és személyesen, mint, hogy kárpótol mindenért, a konyhába a lábam be sem kell tennem, majd leveszi a vállamról a terhet, hiszen, amin mi keresztülmentünk miatta, az neki fáj. Most ott tartunk, hogy bár szép albérletben élünk, én lettem a hibás.

Nem kárpótol, bánt.

Szavakkal. Nem segít, ugyanúgy végzem egyedül a mindennapos teendőket. Ha szóváteszem, mert szóváteszem, én vagyok a legrosszabb ember a földön, aki nem volt képes a bent töltött idejében megfelelő lakást biztosítani a gyereknek, nem vagyok számára nő, egyszóval minden rosszat megkapok tőle, annak ellenére, hogy kitartottam mellette, segítettem és támogattam. Cserébe kapom tőle, hogy miért nem hagytam el, ő mondta, (nem mondta, azt mondta, amit fentebb leírtam, most már tudom, kihasznált azért, hogy a bentléte könnyebb legyen) és egy szar ember vagyok, aki még egy albérletet sem tud fenntartani, fenyegetőzik, egyszóval ellehetetleníti a kapcsolatunkat. Most ott tartunk, hogy már videóra veszem, amiket mond, mert természetesen letagadja.

Én valóban megkeményedtem, hiszen nem volt választásom, önhibámon kívül lettem karakán és szókimondó, tekintve, hogy a férfi, a nő másik fele hiányzott az életemből és ezt a két szerepet nekem kellett betölteni úgy, hogy sem a párom, sem a lányom ne sérüljenek. Azt gondoltam, hogy igazat mond és együttérző lesz, ha kijön, de nem. Semmi együttérzés, semmi empátia nincs benne, fejemhez vágja, hogy milyen rossz ember és anya vagyok, egyszóval egy emberi roncs. Igen, valóban az vagyok, hiszen ő tett ilyenné, ennek ellenére azt hittem, minden jó lehet, most megkérdezném Önt, jó lehet? Tudok bármit is tenni, amivel javítható ez a rettenetes kapcsolat? Nagyon szépen köszönöm előre is a választ!

Üdvözlettel, M M

photos by Pixabay/Pexels

Éljen önmagáért (is)

Kedves Levélíró!

Hogy a rosszabbik fél-e ön a kapcsolatában? Azt hiszem, nem. Szerintem Ön egy anya, egy nő, egy küzdeni tudó ember, aki jót akart önmagának, a párjának és a gyerekének. Elhitte, mert el akarta hinni a párja ígéreteit. Szereti, szerette őt. Hogy a kutyából lesz-e szalonna? Hogy párja fog-e változni? 22 év után, a levelét végigolvasva, látok rá halvány esélyt, de csak Ön tudja, aki ezt az életet éli, hogy mennyi az az esély.

Lányuk is már kamasz. Kezdjen el élni önmagáért, egy új életet, mert minden embernek joga van ahhoz, hogy ne áldozat legyen. Ön nem szar alak, és párja is csak szerencsétlen. Ön egy nagyon erős nő, akinek joga van egyensúlyban élni anélkül, hogy bántsák. Nem kell feláldoznia magát senkiért. Ön ugyanúgy a Jóisten teremtménye. Azt tudja tenni, hogy tisztelje meg és továbbra is védje meg önmagát. Nem kötelező ebben a kapcsolatban benne maradni, ha szavakkal, tettekkel bántják. Van jogos önvédelem. Erre az önvédelemre szerintem Ön is méltó.

Szurkolok, Emese

Párkapcsolati Elakadások kezelése Online, egyéniben is. Foglalj időpontot a lenti naptárban!

Tudnivalók az online tanácsadásról

Lefoglalom az időpontot