Szívesen élnék vele, de már nem tudnék megbízni benne

Tisztelt hölgyem!

Hogy mi lenne a kérdésem?! Talán nincs is kérdésem, talán csak le akarom írni, mi történt velem, össze vagyok zavarodva, nem tudom, mit tegyek… És a történetem: (próbálom röviden írni) 19 éves korom óta együtt vagyok a férjemmel, 30 éves korom óta próbálkozunk a gyerekkel, sikertelenül, egy lombik, egy vetélés. 32 éves koromban összejöttem egy férfival, és hát olyat éreztem, mint még soha, és ő is ezt érezte… mivel nős volt, ő elvált 8 hónappal az ismerkedésünk után, én akkor még nem, időt kértem, mivel lakást akartam venni, a válásom előtt. Addig is vettem pár dolgot az összeköltözéshez, tv, mikro és hasonlók… közben gyereket akartunk, terhes lettem, de szintén vetélés lett a vége. Megvettem a lakást, szerettem volna összeköltözni, de a férfi, akit szerettem, azt mondta, már nem akarja. Túl sokáig várt és lehet, hogy jobb, ha külön élünk, de még gondolkodik, nem is tudja, mi legyen… közben újra terhes lettem tőle, de újabb vetélés…

Ez így megy évek óta. Mindennap beszélünk, folyamatosan írunk telefonon, néha elmegyünk egy napra nyaralni és közben reménykedem, hogy megmarad a baba egyszer és összeköltözünk… Hiszen a gyereket mindig is akarta, csak az összeköltözésben volt bizonytalan (egyébként van már egy 18 éves lánya).

És akkor jött a december 31., amikor elkezdtem kutakodni a Facebookon.

Kiderült, hogy két és fél éve van neki barátnője

(mi négy éve vagyunk együtt). Már együtt élnek és most születtek ikreik… Hát azóta összetört bennem minden… Persze, folyamatosan azt mondja, hogy én vagyok az igazi, de nem tudott rám várni, sokáig hagytam egyedül, jött ez a lány, jött egy fellángolás, megkérte, hogy költözzenek össze, hirtelen döntött, megbánta. De velem nem tudott szakítani, mert szeret… És még azt sem tudja, hogy velük akar-e maradni… De tőlem továbbra is gyereket akar… Nyilván, én már nem akarok tőle semmit, de sajnos még mindig szeretem… Szívesen élnék vele, de már nem tudnék megbízni benne. Nem értem, ő miért ragaszkodik hozzám, miért nem akar elengedni. Hiszen ott van a friss kapcsolata, gyerekkel. Nekem itt van a férjem, aki mit sem sejt az egészből.

Végül is úgy döntöttem, újrakezdjük a lombikot a férjemmel, hiszen nincs sok időm 40 éves koromig. És inkább boldogtalanul élek, de gyerekkel az oldalamon, mint egyedül, gyerek nélkül…

photos by Pixabay/Pexels

Próbálkozzanak a férjével

Kedves levélíró!

Én személy szerint örülök, hogy lezárta a kapcsolatát egy olyan férfival, aki, bár nagy szerelem volt, de nem tudtak elköteleződni egymás mellett, hosszú éveken keresztül ment a se vele, se nélküle viszony. Talán pont ez a facebook kutakodás kellett az év végén, hogy pontot tudjon tenni ennek a “meddő” kapcsolatnak a végére.

Önnek van egy férje, aki úgy tűnik, elköteleződött Ön mellett. Kapcsolatukat megpecsételte a gyermektelenség, de ez nem azt jelenti, hogy most már boldogtalanul kellene leélni hátralévő életüket. Örülök, hogy rászánta magát a férjével együtt a lombik programra. Felmerül bennem, hogy a gyereken kívül összeköti-e Önöket még valami? Mozduljanak ki együtt, érdeklődjenek egymás felől újra! Ismerjék meg újra egymást!

Örökbefogadásról gondolkodtak?

Köszönöm, hogy leírta a történetét,

Emese

Párkapcsolati Elakadások kezelése Online, egyéniben is. Foglalj időpontot a lenti naptárban!

Tudnivalók az online tanácsadásról

Lefoglalom az időpontot