Párom szünetet kért. 2 hét telt el és nem jelentkezett. Keressem?

G. levele

Párommal mindketten fiatalok vagyunk még, mindkettőnknek a másik az első nagy szerelme, ami ténylegesen első látásra is lobbant fel. A kezdeti hónapokban minden úgy ment, mint valami mesében, volt időnk találkozni és tényleg, minden együtt töltött idő valóban minőséginek volt mondható.
Azonban a hidegebb hónapok megérkeztével a találkozások sajnos lecsökkentek, elejében még elfoglaltság miatt, azután pedig már "kedvhiány" miatt, párom kényelmesebbnek tartotta, ha csak online vagyunk. náluk nem szeret lenni, nálunk pedig még túl idegen neki. Furcsa. De így mentek a hónapok, csak közben a fentiek miatt végül kezdett eltávolodni, sokszor megbeszéltük, hogy mi az oka, mit tegyünk ellne, de nem tett, segíteni próbáltam, hoztam az ötleteket, még ő is! De végül mire eljött volna mindig a tervezett alkalom, már elment a kedve.
Kisebb nagyobb hullámokban ezeken túl lettünk, és a jó idővel többet tudtunk mozgolódni, mondanom sem kell, hogy minőségi időt töltöttünk együtt, de maradt a heti egy alkalom, miközben alig pár km választott el minket. Ha próbáltam meglepni, ötletelni, kicsit határozottabb lenni, az nem tetszett neki. Végül érte egy elég nagy lelki sérelem, fel kellett egy időre hagynia a kedvenc hobbijával, ami a mindene volt, ott nyugalom és tényleges kikapcsolódás fogadta. Annyira megérintette ez a dolog, hogy mindenkihez ilyen elhidegülten állt, teljesen magába fordult. Szóval ennek hatására, és a kevés találkozás okozta eltávolodás hatására úgy döntött szeret, de már nem úgy, fontos vagyok neki és nagyon nem érzi jól magát, hogy látja, nekem nem esik jól hogy hanyagol, hogy ő nem úgy viszonyul hozzám mint én hozzá. Mindeközben próbáltam segíteni, amennyire lehetett, támogatni és biztatni, mindig minden körülmények közepette meghallgattam és próbáltam segítő és szerető lenni.
Végül többszöri megbeszélés sem eredményezett tetlegességet, képtelen volt elküldeni, most viszonyt szünetet kért, mert látja, hogy ez így bánt engem. 2 hete nem beszéltünk, és nem találkoztunk. Mondanom sem kell, hogy ő jelent nekem mindent, viszont úgy érzem nem szabadna most keresnem, összezavarnom. Mikor utoljára beszéltünk, úgy nyilatkozott, hogy keres ha biztos a dolgában.
Vajon mi lesz ezután? Nem furcsa, hogy nem keresem? Viszont ha keresném nem lenne az is sértő, hogy nem hagyom egyedül tisztáznia az érzéseit? Már én is teljesen össze vagyok zavarodva, de azt tudom, hogy nélküle semmi sem jó. Köszönöm előre is a választ, tudom, kicsit nehézkes a történet. 23/F

Válasz G.-nek

Kedves G!
Megértem, hogy nagyon hiányzik a kedvese és most csak ő körülötte forognak a gondolatai. Biztosan nagy az űr utána. 2 hét hosszú nélküle. Én azt gondolom, hogy szerelemben legjobb, ha a szívünkre hallgatunk. Ha azt érzi, hogy hiányzik és keresné akkor keresse meg, hallgasson a szívére. Mutassa meg őszintén érzéseit, hiszen hosszú távon úgyse lehet önmagunkat megtagadni.
Üdvözlettel, Emese

Úgy érzed elakadtál? Szeretnéd személyesen tanácsadás keretében megosztani velem párkapcsolati nehézségedet?

Itt tudsz időpontot egyeztetni párkapcsolati tanácsadásra

Bővebben a személyes tanácsadások menetéről itt olvashatsz

Vélemény, hozzászólás?