Miért lépnek félre a férfiak?

Kérdés

Nekem olyan problémám lenne, hogy a párom megcsalt. Mikor összejöttünk, igaz, akkor még nem tudtam róla, csak sejtettem, hogy valamit titkol, nagyon furcsán viselkedett... Én próbáltam vele megoldani a dolgokat, kérdezgettem, hogy ugyan, mi lehet a baj, de nem hajlott afelé, hogy megoldjuk. Elvolt a maga kis világában... nekem ugyan nagyon rosszul esett. Hiába adtam tudtára, hogy rosszul esik, ahogy viselkedik. Alapbol kicsit féltékenyebb típus vagyok. Mindig azt mondta nekem, amit hallani szeretnék, de én tudtam, hogy van valami. Jöttek neki a fura sms-ek, amit mindig próbált kimagyarázni. Telefonjára kódot rakott. Aztán jó pár hónapja is kód volt a telefonján, letöröltem a programot és akkor derült ki, hogy több lánynak is írogatott és szexuális dolgokat akart velük létesíteni. Mikor megtudtam, akkor tudtára adtam és akkor is csak hazudozott... Én kértem, hogy legyen őszinte, de sosem mondott igazat, nem tudok már benne bízni. Azt mondta, megbánta... nem tudom, hogy tudnám magam túltenni rajta? Ő mindig is azt mondta, nagyon szeret, meg velem akar lenni, de nem értem, akkor miért kellett ezt csinálnia. Ezen agyalok vagy mikor olyan szituáció van, előjonnek a dolgok... ő már első pillanattol kezdve azt várta, hogy majd elfelejtem és boldogok leszünk, de nekem nem megy... viszont nagyon szeretem. De lelkileg nagyon rosszul viselem. Igazóból, ő nem is szeret róla beszélni, nem is igazán mondta el, hogy miért csinálta. Nem tudom, mit tegyek a helyzettel. Hogyan tegyem magam túl rajta, meg hogyan beszélhetném meg vele. Válaszát előre is köszönöm.  

Válasz

Leveléből azt érzem, hogy nagyon szeretné átbeszélni a megcsalást a párjával, de olyan, mintha zárt ajtókat döngetne. Nem tudtak még egyszer sem őszintén beszélni a megcsalásról. Nem lehet egyszerű, mert így egyre több feszültség gyűlik fel. Ha jól értem, úgy érzi, hogy párja már többször is megcsalta különböző nőkkel.

Szeretnék elküldeni egy rövid részt egy könyvből arról, hogy a férfiak miért lépnek félre:

  1. Nemi vágy
  2. A partner megkopott vonzereje
  3. Szexproblémák - több szexet akarnak, vagy változatosabban, vagy szexmániások
  4. A partnert beszippantotta a családi élet és a gyerekek igényei
  5. A harmadik agresszív csábítása
  6. A társ híján van a csábításnak
  7. A vadászat izgalma
  8. Nyaggatás
  9. A partnerrel nem lehet megbeszélni a problémákat, eltávolodás a partnertől
  10. Férfiúi önkép - szexepil, öregedés, az önérzet könnyű feltupírozásának a lehetősége.

Ez a rész a Pease házaspár A férfinak szex kell a nőnek szerelem című könyvéből való.
Nem látok rá teljesen az esetükre, de érdemes lenne átgondolni, hogy a megcsalások mögött vajon milyen ok áll.
És szeretnék még egy gondolatot szintén a Pease házaspár könyvéből idézni.

"A notórius hűtlenkedő alkalmatlan a tartós párkapcsolatokra, társa pedig jobban teszi, ha új életet kezd. Betegségen és depresszión kívül semmire sem számítson az, aki megmarad az őt nyakra-főre megcsaló társ mellett. Ha a helyzetet nem tisztázzák csak boldogtalanság lehet a vége, és minden fél nagy árat fizet érte.
Azoknak, akik meg akarják oldani problémáikat és fel akarják támasztani kapcsolatukat, kétségtelenül az a legnehezebb feladatuk, hogy át kell lépniük a roncsokon és újabb, jobb kapcsolatot kell felépíteniük"

Kapcsolatépítőként azt gondolom, hogy az újrakezdés lehetséges akár a jelenlegi, akár egy új társsal. Az első lépés mindig az őszinte, hibáztatások nélküli beszéd.

Itt tudsz időpontot egyeztetni párkapcsolati tanácsadásra

Úgy érzed elakadtál? Szeretnéd személyesen tanácsadás keretében megosztani velem párkapcsolati nehézségedet?

Bővebben a személyes tanácsadások menetéről itt olvashatsz

Vélemény, hozzászólás?