Mennyi idő múlva kezdeményezzek nála?

Üdvözlöm!

Tavaly szeptember óta egy vonattal járunk haza egy nővel. Közben megtaláltam facebookon és akkor még a barátjával együtt volt. Nem tudtam, még talán a mai napig nem is tudom eldönteni, hogy bejövök-e Neki, mivel tavaly sokszor szerintem úgy tett, mintha aludna, közben aztán köszöntünk is egymásnak.

Egy alkalommal meg máshova ültem le és szerintem nem vette észre, hogy ott vagyok a vonaton, akkor meg valamilyen papírokat olvasott. Aztán az utóbbi dolog miatt úgy voltam vele, hogy akkor inkább megpróbálom elfelejteni. Úgy tettem, mintha észre sem venném. De akkor is leült a közelemben. Két hete szakítottak a barátjával. Aztán akkor úgy voltam vele, újra elkezdek Neki köszönni. Mindig vissza is köszönt. Kedden Ő köszönt rám, elmosolyodott, aztán lehajtotta a fejét. Tegnap csináltam egy nem túl szép dolgot. Csináltam egy kamu profilt facebookon a volt pasija ismerőse nevében. Aztán elkezdtem érdeklődni, hogy mégis mi a helyzet. Azt írta, hogy a barátját szereti. Vele tervezte az életét, olyat is írt, hogy szerinte még a volt pasija sem tudja, hogy miért kattant be. A szakítás indoka az volt állítólag, hogy az utóbbi időben nem volt boldog.

Egyébként karácsonykor az exe a nőnek kitett egy képet, hogy újra együtt. Együtt szilvesztereztek. Aztán január 5-én szakítottak. Novemberben a srác kitette facebookra Majkától a Mondd ami fáj című számot. Mindennap beszélhetnek szerintem messengeren. Mivel mikor leszállok a vonatról pont látom a telefonját. Mindig úgy ül, hogy a bal combjára teszi a jobb combját. Néha játszik a hajával. Megtükrözte a kézmozdulatomat. Amikor úgy tettem, mintha aludnék, Ő is úgy tett. Félig lehunyt szemmel figyelt.

A kérdésem az lenne, miért flörtöl velem, ha állítólag még a volt párját szereti? Miért kezdett el anno még olyan jeleket küldözgetni, mikor még a barátja meg volt Neki? Mennyi idő múlva kezdeményezzek Nála? A “szia, jól nézel ki, hogy hívnak” szöveg mennyire jó első beszélgetés kezdeményezésére?

Várom mihamarabbi válaszát!

Köszönöm a segítségét! Megpróbáltam érthetően fogalmazni. Bocsánat a szóismétlésekért!

Én 24 éves vagyok. A nő 26, az exe pedig 30.

photos by Pixabay/Pexels

Próbáljon ismerkedni

Kedves Z.!

Úgy látom, tetszik Önnek ez a nő, viszont fél a visszautasítástól. Flörtöltek, illetve olyan jeleket kapott, amiből azt olvasta, hogy bejön neki. (Mosoly, testbeszéd tükrözése). Ezért felbátorodott a kezdeményezésre, de még hiányzik egy lökés, hogy lépjen? Azt gondolom, sok férfi fél a visszautasítástól. Azok, akik többször megtapasztaltak visszautasítást kapcsolataikban, talán jobban szoronganak ettől. A szorongás normális, egy szorongástól kellemetlenebb érzés elkerülése miatt jelentkezik bennünk, azt is mondhatnám, funkciója van 🙂 Biztosra akar menni, hogy ne visszautasítás legyen a vége? Ezt nagyon megértem. Erős a vágy, hogy kapcsolatba kerüljön a vonatról megismert nővel, de esetleg nagy a visszautasítástól való félelme is?

A kérdései:

“A kérdésem az lenne. Miért flörtöl velem ha állítólag még a volt párját szereti?” Állítólag a volt párját szereti… Nem tudom, hogy éppen hogy vannak a volt párjával. Vagy hogy volt akkor, amikor flörtölt? Lehet előtte összevesztek?

“Miért kezdett el anno még olyan jeleket küldözgetni, mikor még a barátja meg volt Neki?” Sajnos erre sem tudom a választ. Kezdeményezésre sarkallná itt az a válaszom, hogy azért küldött olyan jeleket, mert Ön tetszik ennek a nőnek?

“Mennyi idő múlva kezdeményezzek Nála?  A szia, jól nézel ki, hogy hívnak szöveg mennyire jó első beszélgetés kezdeményezésére?” Ezekre a kérdésekre sem tudok olyan válaszokat adni, ami biztos recept, mert nem ismerem a nőt. Nem tudom, hogy éppen meg van-e még a barátja, mi az érdeklődési köre, honnan hová utazik? Szokott-e a barátaival beszélgetni a vonaton?… stb.

Próbálja meg megismerni őt! Látom, nagyon figyelmes, még azt is észreveszi, hogy: “Mindig úgy ül, hogy a bal combjára teszi a jobb combját. Néha játszik a hajával.”

Így tovább! Ha összetalálkozik a tekintetük, mosolyogjon és nézzen a szemébe. A többi remélem, jönni fog, kérem, figyeljen befelé, saját megérzéseire!

Minden jót,

Emese

Kezdeményezzen!

Kedves Emese!

Most én válaszolnék az Ön által feltett kérdésekre: 

“Biztosra akar menni, hogy ne visszautasítás legyen a vége?” Igen, biztosra akarok menni.

“Kezdeményezésre sarkallná itt az a válaszom, hogy azért küldött olyan jeleket, mert Ön tetszik ennek a nőnek? ” Igen, kezdeményezésre sarkallna. 

Ma mind a ketten a vonat jobb oldalán ültünk. Szóval csak akkor tudtam ráköszönni mikor leszálltam. De most nem köszönt vissza, telefonozott. A szeme meg le volt hunyva. Most a jobb combjára tette a bal combját. Mindig az a combja van felül, amelyik hozzám közelebb van. Amikor elhaladtam a vonat azon része mellett, ahol Ő ült, kinézett az ablakon. Jól gondolom, hogy ez a comb keresztezés egy kicsit úgy mond magamutogatás?

További szép Estét!

Kedves Z.!

Köszönöm a levelét. Szólítsa meg ezt a nőt, ha komolyan meg szeretne ismerkedni vele! A visszautasítás mindig benne van a pakliban, sajnos ezt nem lehet megúszni. Mivel a kapcsolat mindig páros játék, mindig bizonytalanabb lesz kapcsolatban élni, mint egyedül. De a társas kapcsolódás örömökkel is eltölt, ezért megéri vállalni a kockázatot. 🙂 Kezdeményezzen! Nem tudom, mit fog válaszolni Ő, én is csak bízom abban, hogy pozitív lesz, illetve ha mégsem, bízom abban, hogy Z. ezt elfogadva tovább tud lépni.

Néha a fantázia nem esik egybe a valósággal. Erről szól a kockázatvállalás. Viszont sokszor meg egybeesik 🙂 Én nagyon szurkolok.

Minden jót,

Emese

Párkapcsolati Elakadások kezelése Online, egyéniben is. Foglalj időpontot a lenti naptárban!

Tudnivalók az online tanácsadásról

Lefoglalom az időpontot