Manapság nem ölelget, nem puszil meg annyit

Eltávolodás a kapcsolatban

Szia!
Az én kapcsolatom még nagyon gyerekcipőben jár. Nyár elején ismerkedtem meg a párommal, de régebb óta voltunk már ismerősök egy közös baráti körnek köszönhetően. A randik mindig nagyon izgalmasan teltek, és amikor elkezdtünk együttjárni, ugyan, csak pár hete voltunk együtt, mindig éreztem, hogy vonzódik hozzám. Ölelgetett, puszilgatott, kifejezte az érzéseit. Sajnos ez az elmúlt időszakban egyre kevesebbet mutatkozik. Alapvetően messze lakunk egymástól, más településen, így az utazás, suli és munka mellett nagyon kevés időnk marad egymásra, és hetente kettőnél több találkát nem nagyon tudunk beiktatni az életünkbe.

Azonban én azt érzem, hogy a sok elfoglaltság mellett én nagyon sok áldozatot hozok azért mostanság, hogy találkozhassunk, együtt tölthessünk időt, de ugyanezt nem kapom vissza. Manapság nem ölelget, nem puszil meg annyit, csak amikor találkozunk, és elköszönünk, ezenkívül mindig én kezdeményezek. Azt sem tudom, hogy úgy igazán mikor csókolt meg utoljára. Ez nagyon fáj nekem, mert én végre boldog lettem, és azt éreztem, hogy hosszú várakozás után megtaláltam azt, akire vágytam. Nem szeretném, ha ennek a kapcsolatnak véget kéne vetnem, de igen tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek. Reménykedem benne, hogyha ő nem szeretne többet együtt lenni velem, azt elmondaná. Vagy mégsem? Borzasztó azt érezni, hogy viszonzatlanok az érzéseim… Hogyan vigyem elé a problémáimat? Lehet, hogy eltávolodott tőlem?
Előre is köszönöm a válaszát!

csókolózni készülő pár
Photo by Pixabay

Újra visszatalálni egymáshoz

Szia!
Amit átélsz, az teljesen természetes. Egy kapcsolat egyszer fönt, egyszer lent. Van olyan, hogy más dolgok kötnek le, és ezért eltávolodunk a párunktól. Ha ilyenkor a nő azt érzi, hiányzik neki a párja, azt bátran tegye szóvá! Szóból ért az ember.

Azt javaslom, ilyenkor zsörtölődés helyett mondd el az érzéseid: “Hiányzik a csókod. Én boldog voltam végre veled. Mi a helyzet veled?”
Vagy: “Úgy érzem, az utóbbi időben eltávolodtunk és csak én keresem a társaságod. Tudd, hogy szeretlek, és vágyom arra, hogy megint megcsókoljuk egymást.”
Szóval lehet eltávolodtatok, de ez nem azt jelenti, hogy ne találhatnátok újra vissza egymáshoz. Hozd fel az érzéseidet bátran, beszélj a szükségleteidről, pl. arról, hogy vágysz a csókra, ölelésre!
Ne kritizáld, csak egyes szám első személyben beszélj az érzéseidről és arról, hogy mire van szükséged!
És hallgasd meg te is, hogy ő mit érez/gondol a kapcsolatotokról!
Minden jót,
Emese

Párkapcsolati Elakadások kezelése Online, egyéniben is. Foglalj időpontot a lenti naptárban!

Tudnivalók az online tanácsadásról

Lefoglalom az időpontot