Lelkiismeretfurdalásom van, amiért ilyen életbe születik a gyermekem

Félve, de vállaltam a babát

Üdvözlöm! A párommal több, mint 7 éve vagyunk/élünk együtt, 4 éve jegyzett el, de tovább nem jutottunk. A gyerek kérdést az elején elvetettük, aztán egy idő után úgy gondoltuk, “majd valamikor”. 7 hónapja úgy esett, hogy együttlét előtt, mikor használni szerettem volna a helyileg alkalmazható fogamzásgátlót, rám szólt, hogy hagyjam, nem kell az. Visszakérdeztem, hogy mi van, ha teherbe esem? Erre azt válaszolta, hogy akkor teherbe esem. 2-3 orvos mondta, hogy nehezen fogok teherbe esni, mivel be kell gyógyszeresen állítani a pajzsmirigyemet. Csoda folytán, de ott, akkor teherbe estem és akkor jött a baj. Talán az első 2 nap még örült is, de ez sajnos gyorsan megfordult. 35 évesen (ő 37) reálisan el kellett gondolkozzak, hogy mi a helyes döntés. Nem vagyok már fiatal és talán soha nem lehet több esélyem a gyermekvállalásra, ezért a baba mellett döntöttem félve, de vállaltam.

Azóta pokol az életünk,

állandó viták, hogy vége a párom életének, szabadságunknak, tönkretettem mindent, mert idáig elvoltunk és inkább el kellett volna vetessem, ami nekem nagyon fáj. Neki van már egy alkalmi kapcsolatából becsúszott 8 éves gyereke, nem mellette nőtt fel. Ritkán elhozza, akkor elvan vele, de nem látok kötődést. Azt mondja szeret, de ez nem ezen múlik… Én teljesen kivagyok idegileg, rengeteget sírok és félek, mi lesz. Hazaköltözni nem tudok, mert a babával sajnos nem férnék el a volt, picike szobámban, Anyukám és a Mamám mellé. Albérletet nem találok sajnos és azt sem tudnám, hogyan fizessem, és van pár hetem szülésig. Nem igazán lenne jó ötlet most pakoljak, költözzek, ugyanis pihennem kell munka mellett, amennyit csak tudok, mert előrehozott császárom lesz, sajnos. Nem tudom, mitévő legyek? Lelkiismeretfurdalásom van, amiért ilyen életbe születik a gyermekem! Köszönöm a tanácsát előre is!

photos by Pixabay/Pexels

Minden más lesz, mikor ott lesz a kicsi

Azt gondolom, hogy a levélíró teljesen természetes emberi ösztöntől hajtva nagyon szeretné, hogy ez a baba megszülessen. Emellett azt is gondolom, hogy a párja szintén teljesen természetes módon bepánikolt. A párja is szerette volna ezt a gyereket, különben nem reszkírozzák meg azt az alkalmat, amikor fogamzásgátlás nélkül szeretkeztek. De egészen más valamire várni és dédelgetni hogy majd egyszer megszületik a baba, mint benne lenni, hogy „hoppá, jön a baba”. Én nem gondolom azt, hogy egy ilyen helyzetben el kellene költözni, nemsokára jön a gyermek. Eddig együtt voltak a párjával, eddig valahogy átvészelték ezt a babavárós időszakot. Próbáljanak meg egy kis életteret, egy kis helyet, egy ágyat, a jövendőbeli otthonát kialakítani a babának. Lehet, hogy ez nem fog menni egyből úgy, hogy a párját is bevonja, csak, mint anyukaként próbálja meg kialakítani ösztönösen azt a kis kuckót, amibe a baba beleszületik.

Maradjon ott a párjával és várják, hogy megszülessen a gyermek. Majd amikor a párja azt a pici babát a kezébe veszi, szépen ki fog alakulni az a kötődés, ami az előző gyermekkel azért nem alakulhatott ki. Ott nem volt jelen, nem volt meg az a helyzet, hogy apaként jelen legyen annak a gyermeknek az életében, nem éltek együtt a gyerek anyjával.

Ez a helyzet most más.

Együtt élnek, ez a baba jönni fog, most már nincs visszaút (és az anyukája és az apukája ott lesz) és majd amikor megszületik, szépen, lassan elindul a csoda. Tudom, ez egy nagyon nehéz időszak most, mert annyi ismeretlen dolog üti fel fejét: Hogy fognak együtt élni? Most veszekedésben vannak, ki fognak-e addigra békülni? Milyen lesz az élet anyaként, milyen lesz a helyzet apaként? Milyen lesz a helyzet akkor, amikor pénzügyi nehézségek adódnak, amikor éjszakai ébrenlétek leszek? Nagyon, nagyon sok ismeretlen van, de eszembe jutott egy dél-amerikai mondás: „Minden gyermek kenyérrel a hóna alatt születik.” Csak próbáljanak meg együtt maradni egészen addig, amíg ez a baba a világra nem jön és meg fogják oldani ezeket a helyzeteket.

A lelkiismeret-furdalása is természetes. Én is anya vagyok és annyiszor lelkiismeret-furdalásom van, a legjobbat szeretném megadni a gyermekeimnek és nem tudom. Ez az anyai sors, adni, adni szeretnénk és mindig bizonytalanok vagyunk abban, hogy elég jók vagyunk-e. Azt hiszem, hogy ebben a bizonytalanságunkban vagyunk elég jók. Ez egy természetes anyai dolog és mivel folyton ezen jár az agyunk, így érhető el, hogy valóban jót adunk – aztán majd a sors vagy igazol minket, vagy nem -, de én nagy-nagy szeretetet érzek a leveléből, az aggódást, azt, hogy jól szeretné csinálni.

Arra kérem, hogy maradjon otthon és még hogyha nehéz is lesz, próbálja meg végigcsinálni. Próbálja meg végigcsinálni a szoptatást (a császár után különösen kell rá figyelni), az etetést, a karban ringatást – ezek mind olyan hormonokkal árasztják el a szervezetét, amiben felerősödik a kötődés az anya meg a baba között -, és ebben a kötődésbeli szeretetteljes állapotban figyelje meg, hogy a párja is máshogy fog majd reagálni erre a szituációra.  Addig csak erővel és nyugalommal maradjon otthon. Mind a sírás, mind a félelem, mind a lelkiismeret-furdalás természetes. Bátran élje meg ezeket az érzéseket és próbáljon meg merítkezni édesanyjából, mamájából, az emberi kapcsolataiból és abból az érzésből, hogy anya lesz és amikor megszületik és ott lesz majd mellette a baba, akkor majd megváltozik minden.

Nagyon szurkolok,

Emese

Párkapcsolati Elakadások kezelése Online, egyéniben is. Foglalj időpontot a lenti naptárban!

Tudnivalók az online tanácsadásról

Lefoglalom az időpontot