Lehet-e változást remélni egy ilyen férfitól, vagy jobb, ha búcsút intünk egymásnak?

Kedves Tanácsadó!

Párommal immár 18 éve vagyunk együtt. Kapcsolatunk már kezdettől fogva nem a normális menetrend szerint alakult. Én voltam, aki inkább kötődött hozzá. Kapcsolatba kezdtünk, majd időről-időre felvetődött közöttünk, hogy ő szeretne még “tapasztalatot” gyűjteni a hölgyek terén, de oly módon, hogy ennek én magam is részese legyek. (Persze a kapcsolatunk megőrzése mellett!) Ezt a dolgot akkoriban többször is megbeszéltük, egy időre külön is költöztünk, majd azt ígérte, hogy ezekről a dolgairól kettőnk közös jövője érdekében igyekszik lemondani. Én akkoriban nem gondoltam komolyan, hogy ez számára valóban ennyire prioritást képvisel, bízva abban, hogy majd idővel elfelejti, komolyodik, más dolgok válnak számára fontossá stb., túl is léptem ezen. Adtunk még egy esélyt a dolognak, összeköltöztünk, kialakult egy saját közös életünk (ház, autó stb.). Viszont az ő

“problémái” időről időre visszaköszöntek.

Pár napig beszélt a dologról, olykor veszekedés lett a vége, de az eredmény mindig az maradt, hogy folytatjuk tovább együtt. Közben munkájából adódóan kapcsolatba került különféle hölgyekkel és azt tapasztaltam, hogy ezeket a problémáit egy idő után velük is kezdte megosztani, nyilván valakivel (rajtam kívül) kellett neki beszélni erről. Mindezzel később az lett a gond, hogy némelyik hölgy adta alá a lovat, neki adott igazat, amivel ellenem hangolta. Ő pedig többször nem is titkolta, hogy 1-2 hölgy iránt vonzódni kezdett stb…

Közben várandós lettem. Ez persze hatással volt kettőnk kapcsolatára is, úgyhogy megint jó időre béke lett. Sajnos, aztán a várandósságaim nem sikeresen alakultak. Mára pedig eljutottunk odáig, hogy ő ismételten szeretne egy harmadik személyt az életünkbe, amihez ugyancsak tőlem várja a hozzájárulást. Gyermekvállalással kapcsolatban a kezdeti buzgósága is szépen lassan eltűnt, konkrétan nem mondja ki. Amikor erről beszélgetünk, rendszerint azzal védekezik, visszautalva a korábban történt sikertelenségekre, hogy várjunk addig, amíg az orvosok azt mondják, hogy most már biztos lesz a siker. (Tulajdonképpen az orvosokra hivatkozik.) Persze mindenki tudja, hogy nincs olyan, hogy biztos. Én úgy érzem, hogy ez ismételten inkább nekem szól, hogy maradjak nyugton ezzel a témával egy időre. Lassan eljutunk odáig, hogy nekem van miatta lelkiismeret-furdalásom, hogy én átvitt értelemben megfosztom őt azoktól a dolgoktól, amelyeket ő egyébként tenni szeretne. Én “kényszerítek” rá egyfajta életstílust, holott ő teljesen máshogyan képzeli el a dolgokat.

Utóbbi időben többször beszéltünk már erről, a beszélgetések kapcsán pedig azt mondta, hogy ő nagyon megszeretett és megkedvelt engem az évek alatt, nem akarja az eddigi közös éveinket eldobni, nem akar mindent újra kezdeni esetleg mással, ha újra össze is jönne valakivel, akkor az elején nagyon hiányoznék neki. Ő úgy érzi, hogy nem szeret engem eléggé, nem tud úgy szeretni, ahogy én azt megérdemelném, úgy érzi, hogy mi olyan jól megértjük egymást szinte mindenben stb… Többször elmondtam már neki, hogy bármikor szabadon elmehet. Ha szüksége van rá, akkor menjen el pár napra, hogy át tudja gondolni, tapasztalja meg, milyen ismét egyedül lenni stb…

Menni viszont nem akar

Voltak veszekedéseink, amikor azt mondtam, hogy elköltözöm, amire nem igazán reagált, csak annyit mondott, hogy jól gondoljam meg, mert vissza már nem jöhetek. A kérdésem az volna, hogy lehet-e még egyáltalán valami nagyobb változást remélni egy ilyen férfitól, vagy jobb, ha búcsút intünk egymásnak? A megnyilvánulásaiból jól érzem én, hogy ő már nem igazán kötődik hozzám? Ő már nem szeret engem úgy, mint társat? Nem hozzám ragaszkodik már, hanem inkább a jól megszokott napi dolgokhoz? Hogyan lehet egy ilyen embert rávezetni arra, hogy döntsön, hogy egyáltalán merje vállalni azt, amit ő szeretne? Hogyan lehet vele megértetni, hogy mindaz, amit ő szeretne kérni tőlem, az egy teljesen abszurd dolog számomra?

Nem akarom kidobni a lakásból, de nem tudom, hogy egy ilyen helyzetben hogyan viselkedjek vele? Én elköltözni nem tudok, úgy érzem, hogy nem az én hibám mindez. Viszont ameddig tart ez a lehetetlen helyzet, addig én sem tudok rajta túl lenni. Én továbbra is szeretnék gyermeket, így viszont egyre kevesebb rá a reális esély.

Segítségét előre is köszönöm!

photo by Pexels

Miért érdemes maradni? – Miért érdemes kilépni a kapcsolatból?

Kedves K.!

Olvasom a levelet és a felénél kb. eszembe jutott az, hogy ha ilyen a párod, akkor miért vagy vele? Mibe szerettél bele? Mindig ilyen volt? Vagy ha már a kezdettől fogva nem volt normális a kapcsolat, miért vagy mégis vele? Talán vársz és remélsz, hátha pont a szeretett nőért megváltozik majd? Mire ő azt mondja, hát, hogy ha szeretsz, akkor elfogadsz így is.

Megpróbálok válaszolni a kérdésekre:

“A kérdésem az volna, hogy lehet-e még egyáltalán valami nagyobb változást remélni egy ilyen férfitól, vagy jobb, ha búcsút intünk egymásnak?”

Kérdésre kérdésekkel felelek most:  Ha nem történne változás, vele maradnál? Ha jól értem, 18 év alatt csak időszakosan történt változás és olyan dolgok hatására, mint a várandósság. Mitől változna most? Én őszintén azt gondolom, csak akkor érdemes vele maradnod, ha látsz benne jelen állapotában is olyan szeretetreméltó tulajdonságokat, amiért megéri vele maradni.

“A megnyilvánulásaiból jól érzem én, hogy ő már nem igazán kötődik hozzám? Ő már nem szeret engem úgy, mint társat?” 

Kötődött-e ő valaha is? Szeretett ő valaha is úgy, mint társ, aki elköteleződik? “Kapcsolatunk már kezdettől fogva nem a normális menetrend szerint alakult. Én voltam, aki inkább kötődött hozzá.” A kötődésnek itt az az egyetlen egy mértéke, ahogy K., te szeretnéd, hogy kötődjön hozzád a párod. Ha ezt a kötődést te érzed, akkor igen, kötődik.

A változás mindig nehéz

“Nem hozzám ragaszkodik már, hanem inkább a jól megszokott napi dolgokhoz?”

A kérdésedből úgy tűnik, te ezt érzed. Ez teljesen jogos érzés.

“Hogyan lehet egy ilyen embert rávezetni arra, hogy döntsön, hogy egyáltalán merje vállalni azt, amit ő szeretne?”

Én azt gondolom, ő pont úgy él, ahogy ő szeretne élni. És te? Aki most változást szeretnél? Miért írod, hogy “Én elköltözni nem tudok, úgy érzem, hogy nem az én hibám mindez.” Ő úgy él, ahogy neki kényelmes. Rávenni legfeljebb csak erőszakkal tudnád. De az is lehetőség, hogy te elköltözöl, ha tényleg ez az, amit szeretnél. 

“Hogyan lehet vele megértetni, hogy mindaz, amit ő szeretne kérni tőlem az egy teljesen abszurd dolog a számomra? Nem akarom kidobni a lakásból, de nem tudom, hogy egy ilyen helyzetben hogyan viselkedjek vele? Én elköltözni nem tudok, úgy érzem, hogy nem az én hibám mindez. Viszont ameddig tart ez a lehetetlen helyzet, addig én sem tudok rajta túl lenni.”

Van, hogy a harcot nem lehet megúszni. Kérlek, nagyon gondold át, hogy miért érdemes menned és miért érdemes maradnod. Ha mész, vagy ha ő megy, az nem lesz könnymentes. Ez a normális. Az elválás mindig fájó. Lehet benned béke, de benne meg a méltóságának tiprása és te vagy az ügyeletes utálatos és téged támad. Ilyenkor csak a jogos önvédelmed kapcsoljon be. Támadni nem kell, de tűrni sem a bántást. Te is el tudsz menni, csak ki kell találni hogyan. Én nagyon szurkolok.

Emese

Lefoglalom az időpontot