Egyik pillanatról a másikra szakítani akart velem

Szia. 

Neten láttam, hogy lehet neked írni szerelmi tanácsadással kapcsolatban. Az én kis történetem igazából annyi, hogy barátommal együtt voltunk 6 hónapot. Nagyon szerettük egymást. Ez külső szemmel is látható volt.

Majd egyik pillanatról a másikra szakítani akart velem. Szakítás után 1 héttel már másik lánnyal találkozott. Ismerem a lányt, hiszen egy iskolába járunk, illetve 2 hónappal előbb elmondta nekem, hogy beszélnek, viszont azt mondta, hogy csak barátok akarnak lenni. Elhittem neki. Majd mégis ez lett. Szakítás barátommal 3 hét volt, illetve bevallotta nekem, hogy sírt is miattam szakítás közben. A lánnyal azóta az orrom alá dörgölik, hogy együtt vannak, barátom teljesen máshogy viselkedik, mint aki ki van fordulva magából. 

A kérdésem igazából az lenne, hogy van esély, hogy rájöjjön, hibázott? Illetve, kb. mennyi idő, míg erre rájön?

Válaszod előre is köszönöm!

szív alakú lufi kipukkasztása
photo by Pexels

Az újrekezdés lehetősége

Szia!

Igen, van esély. De te tényleg szeretnéd újra vele? Akkor a megcsalást is fel kellene dolgoznotok. Attól tartok, hogy előjönne a féltékenység, ami aláásná a jó kapcsolatotokat. És lehet joggal, mert újra megcsalna. A szerelmi köd 1-1,5 évig tart kb. egy jól működő kapcsolatnál és egy érett személyiségnél. A felnőtt notórius megcsalók nem tudnak elköteleződni, ezért náluk nem tart 1-1,5 évig a köd. Fiatal felnőtteknél kb. 25 éves korig még nem beszélhetünk érett férfi személyiségről. Ezért teljesen normális, ha a tartós kapcsolatok nem annyira stabilan működnek. Ez egy tanulási szakasz. A párkapcsolatot is tanuljuk szülői, környezeti mintákból. Nem tudom, párod hány éves, ezért írtam le több verziót.

De ezek csak általánosságok, a te párodat nem ismerem.

Esély szerintem mindig van. 🙂

Szép napot, Emese

Lefoglalom az időpontot