Attól félek, hogy elhidegülünk

Üdvözlöm.

Tanácsra lenne szükségem. Nem tudom, hogy most én aggódom feleslegesen vagy tényleg van valami és ha igen, akkor mit tudna javasolni.

Párommal körülbelül fél éve vagyunk együtt, ezt kicsit nehéz meghatározni, de a lentebbiekből ki fog derülni, miért. Az interneten találtunk egymásra (nem egy társkereső oldalon) és elkezdtünk beszélgetni, ez az elején havonta-két havonta pár alkalom volt. Nekem nagyon szimpatikus volt az elejétől fogva, de nagyon messze lakott (Anglia, én meg Magyarország), ezért voltak kétségeim. Aztán februárban elkezdtünk napi szinten beszélni és nagyon hamar közel kerültünk egymáshoz. Meg is beszéltünk egy randit és pár napra rá, az ő felvetésére egy közelebbi időpontban még egyet, mivel, ahogy fogalmazott, “nem tud várni az előzőleg megbeszéltig”. Aztán jött a vírus, utazási korlátozás, nem tudott hazajönni, csak júniusban. Addig is napi szinten beszéltünk és ott, mikor találkoztunk, szerelem volt első látásra, ha mondhatom így. Nagyon jól telt az a 3 hét, amit itthon volt, körülbelül 2-3 napot voltunk ez idő alatt csak külön. Nagyon jól éreztük magunkat, igaz, ez kb egy nyaralás volt, sokat utaztunk, kirándultunk stb.

Nekem jött az ötletem, hogy halasztom az egyetemet és kimegyek hozzá egy fél évre és kint vállalok munkát, amúgy is jól jön az a plusz pénz, amit kint tudnék keresni. Ennek nagyon örült és nagyon lelkes volt, mindketten nagyon vártuk és augusztusban ki is mentem.

Az elején minden rendben volt, de ránk telepedett egy feszültség.

Ő a munkahelyi dolgai miatt, meg, hogy találok-e munkát, én a munkakeresés miatt, mivel nem beszéltem jól a nyelvet. 2-3 hétig próbáltam munkát keresni, sikertelenül, és ezért és amiatt, mert a hiányos nyelvtudásom miatt nem igazán tudtam ott bárkivel barátkozni, végül úgy döntöttünk, hogy ezt betudjuk egy nyaralásnak és hazajövök. Emellett azt is elmondta, hogy rosszul érzi magát, mert vannak olyan dolgok, amiket szokott csinálni, de ha ott vagyok nem tudja csinálni, mert közben rosszul érzi magát, hogy én esetleg a laptopommal tudok foglalkozni, ezért is lett volna jó ott barátokat szerezzek és így jött ez is indoknak a hazautazásomhoz. Én soha nem akartam korlátozni és nem volt olyan, hogy bármire is azt mondtam volna, hogy ne csinálja miattam, sőt, inkább biztattam, hogy nyugodtan foglalkozzon a dolgaival, találkozzon barátaival stb.

Már itt feltűnt nekem, hogy mintha kicsit távolságtartóbb lenne, leginkább abból, hogy nem volt olyan bújós, mint előtte. Aztán, most lassan egy hete hazajöttem és ez fokozódott. A korábbiakhoz képest alig beszélünk szóban, és írásban is kevesebbet, bár az annyira nem lényeges, de ott is csinál olyat sokszor, hogy ignorál, ha írok neki stb és a beszélgetésekben is sokszor érzem a távolságtartást. Tegnap mondtam neki, hogy úgy érzem, mintha távolságtartó lenne, de erre azt mondta, hogy nem az, csak most olyan dolgokat csinál, amiket elhanyagolt eddig és most a figyelmét magára szenteli. Attól félek, hogy ez így marad és elhidegülünk. Most nem tudom, hogy én látok-e bele dolgokat vagy tényleg ezen az úton haladunk. Ha igen, akkor mit tudna tanácsolni, hogyan menthetném ezt meg? Nagyon szeretem őt és nem akarnám elveszíteni.

Válaszát előre is köszönöm!

egymást fogó kezek
Photo by Pexels

A rendszeres találkozás fontossága

Kedves P!

Távkapcsolatban mindig nagyobb az eltávolodás, elhidegülés rizikója, hiszen hiányzik a kapcsolatok egyik ragasztóanyaga, a fizikai közelség és a testi szerelem. Emberek vagyunk, testünk van, van egy hormonháztartásunk, ami pl. úgy működik, hogy a fizikai kontaktus hatására oxitocin hormon termelődik, ami nyugtat és jó érzéssel tölt el. Ez a kötődés hormonja. Ha nincs rendszeres találkozás, a kapcsolat ragasztóanyag híján lazább lesz, majd megszakad.

Az egyetlen, amit tehetnek, hogy megpróbálnak sűrűbben találkozni, és ilyenkor közösen elkezdenek szép jövőt elképzelni maguknak. Esetleg volt arról szó, hogy a párja költözne haza, hogy azt is megpróbálják? Vagy ha beiratkozna nyelvtanfolyamra és megpróbálná újra? Beszéljék meg, milyen lehetőségeik lennének az együttmaradásra! Ha tudnának sűrűbben találkozni és egyikőjük sem adja fel, elég boldog élet várhat Önökre.

Megosztanám a saját élettapasztalatomat is: Angliában éltem és a párom úgy döntött, kiköltözik hozzám. Ez számomra nagyon sokat jelentett. Miután ő 2 hónap keresés után nem talált munkát, anyagi megfontolásból elköltöztem én vele oda, ahol munkát talált. Ez közös megegyezésünk volt. És mindketten hajlandóak voltunk lépni egymás felé. A mai napig így van a kapcsolatunkban. Hol az egyik enged, hol a másik, de hosszú távon mindketten jól járunk.

Minden jót, Emese

Közös jövő tervezése (a levélíró válasza)

Kedves Emese.

Köszönöm a gyors válaszát. Sajnos a jelenlegi helyzetben egyikőnk sem tudja bevállalni a 4 hét karantént (2 hét Magyarország, 2 hét Anglia), a folyamatos tesztelgetés meg nagyon megterhelő lenne anyagilag, úgyhogy sajnos, a gyakoribb találkozás így nem megoldható. Az biztos, hogy ahogy vége ennek, vagy lesz módja az utazásnak, legalább havonta pár napot együtt töltenénk, de sajnos, jelen helyzetben nem igazán látok reális esélyt a december vége, de inkább a januári találkozásra.

A közös jövő tervezését mindig csináljuk és igen, az a tervem, hogy nyelvtanfolyam és visszamegyek, mivel a párom szeret kint élni, nekem meg igazából mindegy, így nem szeretném, hogy feladja a gyerekkori vágyát, hogy Angliában fog lakni, mivel emiatt ment ki, nem a megélhetés miatt. 

Azért is gondolom, hogy a probléma nagy része az én fejemben létezik, csak mivel párom egy olyan igazi, ami a szívén, a száján típus, nem az a fajta, akinek, ha valami gondja van, nem mondja és fogóval kell kihúzni belőle és akárhányszor felhozom a témát, azt mondja, hogy minden rendben van köztünk, és szeret, csak most azokkal a dolgokkal foglalkozna, amiket elhanyagolt, de idővel visszatérünk a régi kerékvágásba. Csak attól félek, nehogy az legyen, hogy ez vezessen az eltávolodáshoz és egyik végletből a másikba csúszunk. Ezért is próbálom ezt a témát felhozni nála sokszor, csak ennél meg attól tartok, hogy nehogy ezzel az aggodalmaskodásommal üldözzem el végül.

Lefoglalom az időpontot