Anyós kérdés

A családi keretek, határok kijelölése rögtön elkezdődik, amint egy pár összekerül. Mindkét félnek fontos tudatosítani, hogy most már itt ők számítanak a szűk családnak. Belőlük indul el az új élet. A Biblia úgy mondja: "A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek egy testté." Ezt nehéz kivitelezni akkor, ha a pár közel él a szülőkhöz, ugyanabban a városban, esetleg még közös háztartásban is. Akkor is nehéz a leválás, ha több egyéni elv, értékrend nem a választott társhoz, hanem a származási családhoz kötik az egyént. Ekkor nehezen valósul meg a melléállás. Néha pedig a vélt, vagy valós erős kontroll miatti fenyegetettség, félelemérzet nehezíti a konfrontációt. A szülőknek, anyósnak és apósnak is nehéz belezökkenni az új szerepbe. Nehéz azt meglátni, hogy pici fiúk, lányuk, akit eddig ők dédelgettek, neveltek, és valljuk be, néha "irányítottak" tanácsaikkal már bizony felnőtt, és rájuk már más minőségben van szükség. Egy kellő érzelmi intelligenciával megáldott anyós, após hamar felfogja, hogy "hagyjuk a fiatalokat egyedül érvényesülni és csak akkor szóljunk, ha kérdeznek, akkor menjünk, ha hívnak". "Úgyis megnő az igény ránk, ha nagyszülők leszünk, és szabadságra vágynak a fiatalok".

Úgy érezzük, após, anyós nem hagy minket a saját életünket élni?

Azt hiszem, ebben az esetben a saját fia vagy lánya kommunikáljon a szüleivel. Neki kell kiállni a szülei elé és megbeszélni, hogy ezt mi így döntöttük, vagy mi ezt szeretnénk. És ezt nem árt rögtön az első adandó alkalommal tisztázni, még mielőtt elharapódzna a viszony. Nyilván kellő tisztelettel, de az újdonsült párnak joga van a saját életüket élni. Ők rakják le jó kapcsolatukkal az "ÚJ CSALÁD" alapköveit, ami nem a szülők "dirigálta" építmény, hanem az ő saját, meghitt otthonunk. Ez az alapkőletétel őket is egy párrá, egységgé kovácsolja. Ők szüleiket is hordozzák, akár pozitív, akár negatív példaként tekintenek rájuk, így mindenképpen megjelenik a származási család is.

Hogyan kommunikáljunk?

Határozottan, kedvesen meg lehet mondani a véleményünket. Ha ezt a kedves mama, vagy papa nem érti meg, legyünk türelmesek. Minden csoda 3 napig tart, ha mi kitartóan kedvesek és asszertívak vagyunk, majd ők is megbékélnek.

Ha párunk szüleivel mi magunk kommunikálunk problémás ügyekről, használjuk beszédünkben azt, hogy mert mi ezt a párunkkal így beszéltük meg. Ezt hangsúlyozzuk, mert anyós, vagy após azt jobban elfogadja, ha olyan dologról van szó, amire az ő fia vagy lánya is rábólintott. Használjuk gyakran az "úgy érzem..." kifejezést, mert az érzelmekkel nem lehet vitatkozni, és mindenkinek joga van arra, hogy úgy érezze.

Biztosítsuk anyóst, apóst a megértésünkről, hogy tiszteljük élettapasztalatukat és értékeljük segíteni akaró, jó szándékukat, de mi ezt így beszéltük meg és most ezt így fogjuk csinálni. Néhány ilyen, határt kijelölő őszinte beszélgetéssel anyós és após nézőpontja is változik. Idővel ők is hozzászoknak majd ahhoz, hogy itt bizony lett egy új szűk család és felnőttként ők döntenek. A türelem fontos, mert idősebb fejjel lehet, már nekik nehezebb egy ilyen változást megélni. Majd jönnek az unokák és szerencsés esetben rátalálnak majd nagyszülői hangukra és nem akarnak a gyereknevelésbe is folyton beleszólni.

Fontos a kommunikáció. Mégha ez azt is jelenti, hogy konfrontálódnunk kell. A vitának van konstruktív fajtája, a veszekedés, a megsértődés, az "egoharc" szerintem nem az. Egy-egy ilyen önérvényesítő, értékrendet és elveket tisztázó beszélgetésre készüljünk fel. Ne engedjük, hogy a hirtelen haragunk felingereljen és veszekedésbe torkolljon a beszélgetés. Inkább írjuk le gondolatainkat előre. Ha biztosak vagyunk abban, hogy akaratunkat érvényesíteni tudjuk, nincs szükség haragra. A másik olyan, amilyen. Engedjük meg neki, hogy önmaga legyen. Keressük meg azt a részét, amihez kapcsolódni tudunk és azt helyezzük a fókuszba. És magunknak is engedjük azt meg, hogy önmagunk legyünk. Forduljunk saját magunk felé is empátiás megértéssel.

Egy csapatként dolgozunk

Koncentráljunk arra, ami összeköt, ne pedig arra, ami elválaszt. Tény, hogy férjünket, feleségünket anyósunk és apósunk nevelte, etette, ruházta, és az életet ők adták neki. Ezért még akár hálásak is lehetünk. Ha ebbe őszintén belegondolunk és alkalmunk nyílik feleségünk, férjünk életéért a hálánkat kifejezni, még az is megtörténhet, hogy jobban fogjuk magunkat érezni. Nyissunk egymás felé őszinte, szeretetteljes érzésekkel. Após és anyós a mi mostani, vagy jövendőbeli gyerekeinknek a nagyszülei. Ez is megmásíthatatlan tény, ami összeköt.

Itt tudsz időpontot egyeztetni párkapcsolati tanácsadásra

Lefoglalom az időpontot

Vélemény, hozzászólás?