A felnőttfilmezés miatt megcímkézve

Sokszor úgy érzem, hiába vagyok nagyon szerelmes, csak a saját időmet húzom

Körülbelül másfél éve ismerkedtem meg mostani párommal, akivel eleinte barátságban voltunk, 1 éve kezdődött körülbelül kapcsolatunk. Viszont sajnos ezt megelőzően nem sokkal, én elkövettem egy nagy hibát, kiprobáltam a felnőttfilmezést, bár befolyás alatt voltam… Ezt viszont ő máig emlegeti, ebben az egy évben rengeteg vitán estünk át, de én mégis máig szerelmes vagyok. Annyira, hogy elkövettem azt a hibát, hogy nem önmagam adtam, hanem egyrészt egy lelkisérült lányt, másrészt pedig egy olyan nőt, aki az ő elvárásainak akar megfelelni. Kb. 1 hete beszéltük meg, hogy útjaink különválnak és barátként folytatjuk, ami után 3 nappal mégis történt köztünk minden. Majd ő azt mondta, hogy idő kell neki, mert most kezdtem önmagam adni, és bár nagyon jól érzem vele magam, teljesen úgy kezeli a dolgot, mintha együtt lennénk. De valahogy mindig előjön bennem ez a téma, hogy neki idő kell…

Sőt, őt az is zavarja, hogy nekem több férfi írogat, természetesen nem vadidegenek, hanem vagy sportról vagy iskolából, akiket megismertem, de hiába próbálom neki mondani, hogy mindenki tudja, hogy van párom és bármikor megnézheti a telefonom, nem él vele. Azt mondta, hogy az elmúlt pár napban ő is nagyon jól érzi magát, de neki az ideálképe egy szerényebb lány, ezalatt azt érti, hogy nem beszél más férfiakkal… És ilyenkor elgondolkodtam, hogy meddig fog ez tartani? Meddig kell neki idő? Attól, hogy nála ilyen az ideálkép, kialakulhat ebből bármi komoly? Tényleg csak időre van szüksége? Bár, csak 21 éves vagyok, ő meg 34, de sokszor úgy érzem, hogy hiába vagyok nagyon szerelmes és nagyon jól is érzem magam, de csak a saját időmet húzom. Sokszor pedig olyan boldog vagyok, mint még soha.
Nem tudom, mi lenne a helyes út… Én hamarosan szeretnék majd gyerekeket, menyasszony is szeretnék lenni.

Házasságra, gyermekekre készülve
Photo @ Pixabay – menyasszonynak és anyának készülök

Nem csak szexből áll az igazi párkapcsolat

Szia V.! Már bő 1 éve ismeritek egymást, ez nagyon jó, mert nincs kapkodás. Egyébként is fiatal vagy még, 21, de már előre is gondolkodsz, mert szeretnél menyasszony lenni, szeretnél gyereket. Szuper, hogy előre is gondolkodsz.
A párod feje valószínűleg benőtt, ha 34, már elég érett lehet.
Bár szakítottatok 1 hete, fizikailag vonzódtok és elsodort a vágy. Van kémia, ez is nagyon jó.
Jól működik közöttetek a szex, ezért lehet sokszor az élet más nagy dolgairól – mint pl. gyerekvállalás, életálmok, munkahelyi, iskolai kihívások- elterelődik a figyelmetek. Ez nem baj, csak éppen egy több évtizedes kapcsolatban vannak szexmentes időszakok (pl. gyerekszülés körül) és valahogy akkor is együtt kell működnötök. Ezért hasznos, ha más témákról is tudtok beszélgetni. Együtt éltek már? Próbáljátok ki, ha még nem éltek együtt. Lakva ismerszik meg az ember!

Film link lent


Nézd meg ezt a filmet, remélem tetszeni fog: https://videa.hu/videok/film-animacio/gondolkozz-pasiaggyal-www.erlanet.gportal.hu-erlanet-vigjatek-aMIAkSOs1WMZRa5U


A csaj 90 napos szexmegvonást csinált a sráccal és fülig egymásba szerettek. Lehet, nálatok is jót tenne egy kis szexmentes időszak! Nézd meg, milyen nő jön elő belőled így. Mint barátok, közelebb kerülnétek-e egymáshoz?
Minden jót,
Emese

Párkapcsolati Elakadások kezelése Online, egyéniben is. Foglalj időpontot a lenti naptárban!

Tudnivalók az online tanácsadásról

Lefoglalom az időpontot