1 hónapja titkolózunk bent a cégnél, hogy újra kibékültünk

M. levele

Segítő válaszra lenne szükségem.
A jelenlegi párommal több, mint 5 éve vagyunk együtt. Én 24, ő most 23 éves.
Márciusban, 5 év után úgy döntöttünk, összeköltözünk, májusban megkérte a kezem. Aztán hirtelen besokallt a sok vitától, meg minden egyébtől és június végén szakított velem. Alig voltam menyasszony. Én elköltöztem akkor, de most, augusztus 16-án viszont kibékültünk, azóta már 1 hónapja tart a kapcsolatunk.

Viszont rájöttem, hogy abban a másfél hónapban egy lánnyal össze akart jönni, de az visszautasította. Azért bonyolult ez, mert egy munkahelyen dolgozunk, ahol ott van ez a lány is. Már előtte is másfél éve utálom a csajt, mert folyton jópofiskodott vele és a párom hajlott rá. Emiatt is veszekedtünk sokat, hogy ezt nem akarom, mert tudom, milyen az a lány: könnyűvérű. Nem is ez a lényeg. Nem tudom, hogyan tegyem túl magam ezen, hogy képes volt szerelmet vallani neki azalatt a másfél hónap alatt. Aztán meg kibékültünk, bár a két dolog között eltelt egy kis idő. Elvileg engem szeret. Nem is beszéltek, mióta visszautasította a csaj.

De most megint látom, hogy jóban lettek és ez fáj nekem.

Tudja a párom is. Felhoztam neki, hogy nem akarom, hogy továbbra is jóban legyen vele, persze, arról nem tud, hogy én pontosan mit tudtam meg róluk. Erre nagyon hevesen reagált, hogy nem szabhatom meg neki, kivel beszélhet és kivel nem. És teljesen bepipult miatta. Nem engedi el. Pedig ha engem szeret, akkor engednie kellene felém, nem? Hogy ne bántson engem, mikor tudja, hogy ezt nem szeretném.

Sajnos féltékeny típus vagyok, igyekszem változtatni, de a rossz megérzéseim mindig beigazolódtak és most is ez történt. Az egész másfél hónap alatt láttam, hogy sokat beszélnek és folyton ott járt a fejemben, hogy akar tőle valamit. Igazam is lett. Rákérdeztem, hogy volt-e köztük bármi is, hogy akart-e ő tőle többet és a szemembe hazudott. Pedig én tudom az igazat. Nem tudom, hogy miért nem őszinte velem, hiszen a békülésünknél megbeszéltük, hogy mindent őszintén elmond, akkor azt mondta, hogy nem volt senkije és nem is akart senkit. Akkor még nem tudtam ezt. Lehet, hogy szégyelli, de akkor is őszintének kellene lennie velem. Még ha fáj is.

Mit kellene tennem?

Én nagyon szeretem és akarom, hogy működjön, de nem tudom, hogy hagyjam ennyiben az egészet, próbáljam elfelejteni, mintha nem is tudnék róla, mert végülis, ez abban az időben történt, míg nem voltunk együtt, vagy inkább szakítsak én, mert ez olyan, mintha a csajt még mindig akarná, csak vár, hogy ő lépjen, én pedig talomban vagyok. Bár, mikor együtt vagyunk, azt érzem, hogy szeret és jól érzi magát velem. Nem tudom. Nemrég megkért, hogy költözzek újra vissza hozzá. De ha megint jóban lesz a csajjal, én azt nem tudom elviselni és hiába mondtam el a páromnak, hogy bárki, csak ő ne.

A másik, hogy 1 hónapja titkolózunk bent, a cégnél, hogy újra kibékültünk. Nem beszélünk egymással bent, mert azzal a válasszal jött nekem, hogy nem akarja, hogy megint mindenki rólunk beszéljen. De most már tudom azt is, hogy ez biztos a csaj miatt van. Megmondtam a páromnak, hogy nem akarok többet titkolózni. Ha komolyan gondolja, essünk túl rajta és kész.
Nem szeretném, hogy jóban maradjon a csajjal. Ki tudja, mikor gondolja az meg magát, hogy mégis kell neki a párom.

Kérem, ha tud, adjon valami segítő választ, mit tegyek. Az, hogy megbeszéljük a dolgokat nem mindig sül el jól. Sőt. Felkapja a vizet rögtön, de én nem akarok veszekedni. A szakításunk is amiatt volt, hogy féltékenykedtem, sokat vitáztunk, nem érezte, hogy szeretem. De én igyekszem változni, csak ezt az egy dolgot nem bírom egyszerűen elengedni, elviselni, főleg ezek után. Ha pedig elmondanám, mit tudok, akkor rögtön rám vetítene, hogy én vagyok a rossz, hogy kutakodok, kérdezősködök. Köszönöm előre is a választ!

Válasz M-nek

Kedves M.!
Nagyon megértem, hogy nem akar titkolózni, hiszen már gyűrűs menyasszonya volt májusban a párjának. 5 éve vannak együtt, a másik csajjal meg csak egy rövid ideig kavart, amíg külön éltek.
Azt hiszem az, hogy Önökről szóljon bent a munkahelyen a pletyka elkerülhetetlen. Az emberek mindig szeretnek valamiről pletykálni, de ez csak 1-2 napig újdonság. Így, ahogy írja: Essenek túl rajta és kész. Legalább a csaj is szembesülne, hogy ez a férfi bizony foglalt.

Látom, hogy féltékeny típus. Természetes érzés ez. Azt szeretnénk, hogy a párunk csak a miénk legyen és senki másé. Persze nem tulajdon a vőlegényünk, menyasszonyunk, de azért mégis csak jó érzés oda-vissza tartozni valakihez. Amikor féltékeny, a vita helyett próbálja meg azt hangsúlyozni, hogy igen féltékeny vagyok, mert azt szeretném, hogy mindenki tudja, mi összetartozunk, te az enyém, én a tied, mert nagyon szeretlek. Így talán a vőlegényének is könnyebb elviselni a “szabadságvesztést”. Mert igen, nagyon fel tudják a férfiak idegesíteni magukat, ha a nők féltékenykednek. Hisztinek is érezhetik, mert ők nem tulajdonai senkinek, meg különben sem tűrik a gyanusítgatást. De ha úgy mondja, hogy nem akar gyanusítgatni, és nagyon szeretne benne megbízni, csak hát annyira szereti és fél, hogy elveszíti, az már egészen másképpen is hangzik. 

És még egy dolgot szeretnék csak megemlíteni: Házasságuk alatt biztosan lesznek még olyan nők, akik megtetszenek a férjének. A férfiak nem fogadnak örök vakságot, és vannak csábító nők, akiket nem érdekel, hogy házas a férfi. Én nem hiszek a tökéletes idilli kapcsolatokban. Az elég jó kapcsolatokban hiszek, ahol annak ellenére is a másik mellett maradunk, hogy időnként vitázunk, nem értünk egyet, vagy a hátunk közepére sem kívánjuk a társunkat és gondolatban lelépünk, vagy gondolatban félrelépünk. Hosszú évek alatt sok minden megtörténhet. Ez az összecsiszolódás része.
Nézzen a szívébe! Ha még mindig szereti a párját és őszintén azt érzi, párja viszontszereti, tegye le mellé a voksot, és váltsanak komolyra. Szervezzék a közös életüket, beszélgessenek pénzügyekről, gyerekvállalásról, életük álmairól még a házasságkötésük előtt!
Minden jót, Emese